Hogyan védhetjük a bőrünket és a környezetünket is a káros napsugaraktól?

A napon való tartózkodás nemcsak szükséges, de szinte elkerülhetetlen is. A megfelelő fény és meleghatás jót tesz a szervezetünknek mértékkel alkalmazva, de ezen felül már védekeznünk szükséges. A fényvédelem lényege, hogy valamilyen módon megakadályozzuk a fénysugarak bőrbe jutását. Mit tehetünk annak érdekében, hogy az egészségtudatosság jegyében érvényesüljön a nap jótékony hatása is, de se a környezetünk, se a bőrünk ne károsodjon?
 
ázsiai fényvédelmi kultúra

Fizikai fényvédelem

 

Ma már tudjuk, hogy a korábban szépnek tartott barnulás, már pusztán inkább sejtroncsolódást jelent, amit nem előidézni szeretnénk, hanem védekezni ellene.

A nap káros hatásai elleni leghatékonyabb védelem, ha egészségtudatosan igyekszünk minél kevesebb időt tölteni a napon. Különösen azokon a napokon, amikor rendkívül erős az UV-sugárzás, a legjobb árnyékban maradni, vagy megfelelő ruházattal védeni testünk lehető legnagyobb hányadát.

Célszerű, ahol lehet az árnyékos oldalakon, helyeken közlekedni, tartózkodni. Fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy az autókban általában csak a szélvédők vannak ellátva UV védelemmel, az oldalsó ablakok már nem. A szobában, irodában pedig az ablak közelében ülve az ablak üveg az UV sugárzás egy részét átengedi. Szabad téren, kertben, strandon napvitorla vagy fa árnyékában javasolt lenni. A fák lombja 50 %-kal csökkenti a káros sugárzást, biztonságosabb környezetet biztosítanak a kinti játékhoz, munkához.

A megfelelő ruházat optimális védelmet képes biztosítani. A széles karimájú kalap és a napszemüveg a fejet, az arcot és a szemet védi, míg a test védelme függ a ruházat vastagságától, színétől és anyagától is. A pamut és a selyem anyagok rendelkeznek a legjobb fényvisszaverő képességgel, ezek egyben a legkényelmesebb viseletek is. A hosszú szabású, teljes kart és lábhosszt takaró szellős, de sűrű szövésű ruházatok nagyon hasznosak a napvédelem és a komfortos viselet szempontjából is. A színek közül a sötétebb színek jobbak, a káros sugarakat ugyanis a világos színű ruha könnyebben átengedi, szemben a sötét színűekkel, amelyek elnyelik azokat.

Az ázsiai országokban már teljesen hétköznapi jelenség az esernyő/UV szűrős napernyő használata, ami nálunk még csak esőben bevett szokás, de legalább már itthon is kapható.

Antioxidánsok használata

 

A napsugárzás hatására a bőrben lévő molekulák roncsolódnak, nagyon reaktív bomlástermékek keletkeznek. Ezek a romboló molekulák láncreakcióban újabb és újabb élettani folyamatokat tudnak megzavarni. Az UV fényhez hasonlóan a látható kék ibolya fény (High Energy Visible – HEV) is a szemünk és a bőrünk egészségére is káros hatással van. A különböző kütyükből (monitor, mobiltelefon) áradó kék fény a modern világunk fénye, a led világítástól kezdve az energiatakarékos izzókig találkozhatunk vele. Az antioxidánsok semlegesítik a napfény és HEV által okozott, szabad gyökök miatt keletkezett károkat. Ráadásul számos antioxidánsnak bőrnyugtató tulajdonságai is vannak.

Az antioxidánsok rendkívül sokfélék: főként vitaminok (A, C, E, béta-karotin, gamma-linolénsav), enzimek, aminosavak, flavonoidok (fekete bodza). Az E-vitamin egy zsírban oldódó vitaminféle, mely az egyik legjobb antioxidáns. Nemcsak védi a bőrt az UVB okozta károktól, de segít a bőr védőrétegének fenntartásában is. Az antioxidánsokban gazdag hidratáló krémek éjszakai használata nagyban segíti a bőrt a napközben ért sugarak által okozott napkárosodás jeleinek legyőzésében. Az antioxidánsok mindegyike elősegíti a szinergikus védekezést, és segíti a bőrt rugalmasnak, egészségesnek, egyenletes tónusúnak és élénknek maradni.

Az A vitamin és a karotin napvédő hatását már rengeteg kísérletben kimutatták, viszont érdekességük, hogy belsőleg használva sokkal hatékonyabbak. Ezért nyáron mindig nagyon sok narancssárga és piros zöldséget és gyümölcsöt fontos enni, mint például sárgarépa, paradicsom, sárgabarack, sárgadinnye, édesburgonya. Továbbá az élénk színű, sötétzöld levelű zöldségek (spenót, kelkáposzta, mángold) is belülről védik a bőrünket a napsugárzás káros hatásai ellen.  A belső fényvédelem által, ha elég antioxidánst tudunk magunkhoz venni a táplálékkal, a bőrünk tovább őrzi meg a fiatalságát.

Bőrnyugtatók alkalmazása

Bármilyen furcsa is, a napégés tulajdonképpen egyfajta bőrgyulladás. A bőrgyulladás mindenki számára könnyen észrevehető, hiszen legjellemzőbb tünete a piros bőrszín. A bőrfelszín fájdalmassá válik, a leégés utáni napokban a bőr hámlani kezd. Hámlás után az alsó bőrréteg keményebbé válik. Enyhébb tüneteket produkáló napégés esetén különböző bőrnyugtató készítmények segíthetnek abban, hogy a bőr hamar visszanyerje eredeti állapotát.

Ez az utólagos kezelés megelőzésképpen is ajánlott. Ezért, ha gyulladáscsökkentőket kenünk a bőrünkre, úgy nem tud majd a gyulladás kialakulni, a kellemetlen, csípő érzést, és a hámlást is megakadályozhatjuk.

Már a nyár, de legfőképp a nyaralás megkezdése előtt hetekkel elkezdhetjük a bőrünket hidratáló, antioxidánsokban, E-vitaminban gazdag krémekkel kezelni, felkészíteni a várható hatásokra. Ezek jellemzően sárga színű krémek, melyek gyakori összetevője a körömvirág, sárgarépa magolaj, homoktövis olaj, napraforgó és szőlőmagolaj. Mielőtt a napra megyünk, nagyon fontos jól hidratálni a bőrünket. Ha huzamosabb ideig napon tartózkodtunk, mindenképp szükséges nyugtatni a bőrünket panthenol és allantoin tartalmú krémekkel, amelyek megfelelően hidratálnak, és a bőr védőrétegét is segítenek regenerálni.

Tudom, hogy még mindig tartja magát a fejekben a szép barna bőr kifejezéshez tartozó képzet. Még sok idő lesz, mire eljutunk odáig, hogy az egészségtudatos fényvédelem teret hódít nálunk is. Azt gondolom, hogy a bajt sokkal jobb és könnyebb megelőzni, mint kezelni. Ez most ráadásul nem is esztétikai, sokkal inkább egészségügyi kérdéskör. Az eredeti természetes bőrszín remélhetőleg hamarosan az európai kultúrkörben is az egészségtudatosság jelképe lesz.

 

 

Képek forrása: pexels.com