

Miért nem jó a 10 lépéses rutin?
A koreai szépségápolás térhódításával a rétegzős, több lépéses bőrápolási szokások is elterjedtek. Itthon még elég nagy népszerűségnek örvend ez a fajta bőrápolási módszer, a világ több pontján pedig már a múló divat kategóriába tartozik. Több dolog szól ellene, mint mellette, lássuk mik ezek.


Túlterhelés
Amikor szeretnénk a bőrünkből a lehető legjobbat kihozni, hajlamosak vagyunk annyira ráfókuszálni az adott dologra, hogy nem látjuk a fától az erdőt. A bőrünk nem egy különálló szerv, aminek a lehető legtöbb törődést és kényeztetést meg kell adni. A bőrünk az egész szervezetünknek csak az egyik része, a sajátos funkcióival, a (mechanikai-, immun-, fény-) védelemtől kezdve a hőszabályozáson át a tapintásig, így megvan a szervezetünk egészében a szerepe, és ehhez passzolóan a szükségletei is.
Amikor reggelire szendvicset, vagy zabkását, vagy gyümölcsturmixot vagy tojásrántottát eszel, akkor megadod a kellő üzemanyagot a nap indításához. Ha a „vagy”-ot kicseréled az előző mondatban „és”-re, akkor pedig túlterheled a szervezeted. Ezt ugye nem kell senkinek magyarázni, hiszen el tudsz érni a gyomrod fizikai tűrőképességének határáig magadtól is, anélkül is érzed, hogy bárki elmagyarázná, hogy ez rengeteg mennyiség. A bőröd viszont csomó mindent fel tud szívni, anélkül, hogy neked az fájna. Az egyensúlyi állapot fenntartásához nem kell 320 összetevővel bombáznod a bőrödet, mert nincs rá szüksége.
Ezen kívül a kozmetikumok szekciónkénti alkalmazása külön külön terméket igényel, ami azt jelenti, hogy minden egyes termék tartósítószerét is felviszed a bőrödre, a saját mikrobiomod működését megzavarva. Az extrém 10 lépéses rutinban 10 termék tartósítószerét kened, fújod, pacsmagolod a bőrödbe, nemhogy feleslegesen, de ártva ezzel saját magadnak.
Környezeti ártalmak
Minden egyes termék külön történő csomagolása rengeteg felesleges környezeti terhelést jelent. Tény és való, hogy a fiatal célközönséget könnyű megfogni a színes, változatos csomagolással, és azt is megértem, hogy nem elsődleges szempont a profit estében a környezetvédelem, de ki ne ismerné a képen látható mondást.
A többlépéses rutin körébe tartozó termékek elég jelentős része nagyon nagy utat tesz meg a különálló csomagolásában, amíg a fürdőszobád polcáig ideér. Akár hajóval, akár repülővel utazik, mindenképp jelentős környezeti teherrel jár az ideútja is.
A Te döntésed, hogy hogyan ápolod a bőröd, mit veszel le a polcról és miben hiszel.
Dönthetsz úgy is, hogy teszel a holnapért, megváltoztatod a világról és köztük a bőrápolásról alkotott nézeteidet, főleg, hogy van fenntartható megoldás a bőrproblémákra és a bőrápolásra.




A dolog jó oldala
Természetesen, mint mindennek, a 10 lépése rutinnak is vannak elvitathatatlan érdemei. Az önmagaddal való törődés jó dolog, és mivel a rétegzős rutin időben tovább tart mint egyetlen arckrém felvitele, ezért az önmagaddal kényeztetése is értelemszerűen több időt vesz igénybe. Maga a szándék, amire irányul, hogy professzionális bőrápolásban részesíted magad egy pozitívum. Az érintés által kiváltott jó érzet szintén pozitív dolog. Minden egyes hatóanyag felvitele, finom mozdulatokkal a bőrbe való ütögetése, masszírozása kellemes érzetet kelt, amitől csökken a feszültség, még ha saját magunknak is végezzük.
Szóval a sok lépés időigényes, és ezalatt is önmagadat ápolod, ami jó hatással van a lélekre, ezt be kell vallani.
Zárójelben jegyzem meg, hogy ezt egy jó itthoni olajkeverékkel is kivitelezhetjük.