Kezdjük azzal, hogy kit takar a monogram

Lőrik Andi vagyok, a márka megálmodója.

Nem natúrkozmetikum készítőként jöttem a világra, de hosszas keresgélés után szerencsére mégis rátaláltam az utamra.

Ami a kezdeteket, vagyis az otthonról hozott gyökereimet illeti, egy műszaki területen dolgozó, kreatív apával és egy igazgatásszervező, ragyogó szépségű, mindig igényes és ápolt, öltözködni szerető anyával indultak az első évek. A kreativitás, a praktikum és a szépség iránti vágy mind a puttonyomban voltak, de a „legelső személyiségjegy”, ami nálam napvilágot látott, az az illatok iránti rajongás volt. Korán felfedeztem magamnak a parfümös üvegeket, melyeknek már a csomagolása is lenyűgözött, na de maga az illat volt az, ami mindig teljesen rabul ejtett. Imádtam a parfümöket már gyerekként is, egész egyszerűen boldog voltam tőlük. Aztán amikor anyukám megkért, hogy ne fújkáljam magamra a parfümjeit, óriási gyereklogikával kitaláltam, hogy akkor titokban fújom be magam ott, ahol nem látnak és visszacsempészem a helyére az üveget, mintha mi sem történt volna. Persze ezután én voltam a legjobban meglepve, amikor szólt, hogy „kértelek, hogy ne fújkáld a parfümöt”, hogy vajon honnan tudhatta 🙂?!

Általános iskolás koromra, felső tagozatban már simán felnőttnek hittem magam, és a világ legtermészetesebb dolgának gondoltam jó illatban lenni. Sokszor mentem úgy iskolába, hogy a Fenjal krémparfümjét kentem a fülem mögé abban a hitben, hogy nem fújtam magamra semmit, szóval ezt lehet 🙂. A családomnak nem kellett sokat gondolkoznia, hogy milyen ajándéknak örülnék a legjobban alkalmanként. A középiskolától kezdve pedig mi sem volt természetesebb dolog számomra az életben, minthogy a nők parfümözik magukat.

Illatmánia

Érettségi után egy évet Belgiumban dolgoztam, és mivel jól kerestem, már megengedhettem magamnak a minőségibb, drágább illatokat, ezért az azt követő francia szakos főiskolás éveimben gyakori téma volt társaságban az illatom 🙂.

Nagyon sok éven át használtam a világos zöld üvegű Christian Dior Tendre Poison parfümjét, amit szabad fordításban leheletnyi méregnek hívtam. Ez valamiért annyira tetszett nekem, nemcsak az illatát, a nevét is imádtam, és talán a névhez társított elképzelés alapján a végzett asszonya szerepben tetszelegtem önmagam előtt. Erről ugyan senki nem tudott, mert önmagam szórakoztatására bőven megfelelt, és akkor még eléggé introvertált voltam.

Mondjuk amikor a Dior ház vette a bátorságot, és az általam több mint 10 éven át használt parfüm gyártását megszüntette, azért fogtam magam és írtam nekik, hogy ezt mégis hogyan képzelik 🙂. Meg is kaptam rá pár napon belül a sablon marketinges választ, hogy a legújabb Miss Dior parfümjüket ajánlják helyette, de se egy nagyon sajnáljuk, se egy elnézést, így szakítottam is a Dior házzal 🙂.

Illattudatosság

Nem emlékszem már arra, hogyan és mikor került a látószögembe a niche parfümök világa, de természetesen teljesen beszippantott. A Neroli parfüméria gyakori látogatója lettem, a honlapjukat kiolvastam, mint egy könyvet és minden parfümleírásnál vágyakoztam az adott parfümre.
Mondhatni szerencsém van, hogy olyan a bőröm, hogy egyes illatokkal annyira jól kijön, hogy egyrészt nekem két fújás és teljes a boldogságom egész napra, másrészt talán én azt a mondatot hallottam életemben a legtöbbet, hogy de jó illatod van!

Nem csak a jó illatok fontosak nekem, hanem a kevésbé jók is. A mai napig mindig mindent megszagolok, az ételtől kezdve, természetesen a könyvön át, az összes kezembe vett tárgyig. Főzéskor is előbb az alapanyag illatát ellenőrzöm, mint bármi más tulajdonságát, hogy jó-e még, de ez nálam inkább ösztönös, mint tudatos. Fontosnak tartom a ruháim és a minket körülvevő tér illatát is, ezért gondot fordítok a lakás illatosítására is, és nagyon szívesen vagyok egy virágos réttől kezdve az illatos erdőn át bármilyen nagyon jó illatú helyen.

Ilyen alapokkal indult el az L. A. Signature natúrkozmetikai vállalkozás, a folytatásról a következő részben mesélek.